Párkapcsolati kudarc vagy fejlődés?

Amikor egy nő és egy férfi összetalálkozik, kialakul a harmónia. 2 törvényt kell figyelembe venni: vagy kiegészítik egymást és éles ellentétek, vagy nagyon hasonló tulajdonságokkal bírnak.

Két ember találkozása és szerelme szép, romantikus dolog, legalábbis egy ideig biztosan, aztán megérkeznek a szürke hétköznapok és a problémák. 2 ember, 2 rendszer, 2 múlt, 2 frusztráció, 2 neveltetés. A biztos pont a vonzalom, a mágnes, aminek nem lehet ellenállni. Ebbe a mágnesbe töltődnek azok a láthatatlan részek, ami gyerekkorunk óta belénk ívódott. Sokat beszélünk a mérgező kapcsolatokról, a miértekről, arról, hogy azért választja valaki a bántalmazó feleséget, mert otthon is ezt látta, azért természetes komfortzóna a megalázkodás, mert ezt hozta magával, alkalmazkodott a kritikus anyához, apához, vagy nagyobb testvérhez. Ezeket a sémákat tanulta, így érzi jól magát és vonzó számára a hasonló helyzet, azaz elnyomóként vagy elnyomottként vállal szerepet a párkapcsolatban.

A két szerelmes biztonságban találja magát egymás rendszerében, hisz kiegészítik egymást, csakhogy a szürke hétköznapok hozzák a mélyebb megismeréseket, amikben jól láthatóan szerepeket játszanak: egyik felnéz a másikra, másik élvezi a figyelmet, majd egyre több ponton kiütközik, hogy a figyelmet adó is figyelemre vágyna és rajongásra, azonban ez nem az a szerep. Az eddig szilárd közegnek tartott: elnyomó szülő – alkalmazkodó gyerek felállás, amit a párkapcsolat hozott nem egészséges.

Egyre több ponton kiugranak azok a különbségek, amik a vonzalom alapját képezték. Adott a felnőtt nő, aki szeretné mind a nőiességét, mint felnőtt mivoltát megélni, azonban az elnyomó férfi, nem fogja egyenlő partnerként tekinteni, hisz az ő rendszerében ez a természetes. Elkezdődnek a játszmák, hosszú éveken keresztül fognak folytatódni: az egyik alkalmazkodik, a másik uralkodik, az egyik lázad a másik megtöri. Mindketten benne vannak a játékban. A szerepek le vannak osztva, a játszmák ismétlődnek. Látjuk, hogy ez nem egészséges, hisz senki nem boldog, azonban nem képesek kiszállni a mókuskerékből.

Valahogyan ki kell ebből lépni: első lépés a felismerés. Meg kell ismerni önmagunkat és rájönni, hogy ez így nem jó, aztán továbbgondolkodni, hogy miért. Mi az alapja a viselkedésnek? Milyen játszmák, ismétlődő helyzetek vannak, amikbe újra és újra belemegyünk? Miért megyünk bele? Elnyomó, elnyomott vagy egy kapcsolatban? Miért? Honnan jött, miért alakult így? Aztán viselkedéselemzés, hogyan viselkedtem adott helyzetben, hogyan kellett volna, miért nem sikerül, hogyan csináljam legközelebb? Majd eljön a változás, apróságokban, aztán egyre több dologban, mígnem képes a két ember 2 egyenrangú felnőttként beszélgetni, megérteni a másikat. Ha őszinték akarunk lenni, felmerül a kérdés, hogy mégis 35-40 évesen mitől lennék nem felnőtt? Egyszerűen attól, hogy gyerekkorban megtanult séma alapján reagálunk: a kritizáló szülőnek eleinte minden szavát elhisszük, majd lázadni kezdünk ellene. Így van a párkapcsolatban is, ugyanebben a sorrendben: kezdetben elvakultan hiszünk, majd lázadunk.

Van-e megoldás? Persze, hogy van. Hónapok kemény munkájával elérhető a VÁLTOZÁS. Az az ember, aki meg van arról győződve, hogy mindent tökéletesen csinál, nem fog leülni gondolkodni, hogy mit hogyan módosítson a viselkedésén. Az elnyomott fél viszont változásokat szeretne. Végigjárja az utat és az átalakulás be fog következni, azonban a kimenetele kétféle: vagy egy boldog felturbózott párkapcsolat, vagy szétválás.

Mi az oka? Ez a legegyszerűbb, ugyanis a lélek megerősödött, felnőtt. A felnőtt ember felnőtt társaságra vágyik és egyenrangú beszélgetésekre. A felnőtt felismeri a játszmákat és köszöni, de nem kér belőle. A felnőtt egészséges és egészséges kapcsolatot akar.

Fejlődés, vagy kudarc egy válás? Rátok bízom a döntést 😉

 

Scroll to Top