Rólam

Nahalka Noémi – Lelki, szellemi, párkapcsolati coach, Lélek-, és szellemgyógyász

Ki vagyok én?

Nahalka Noémi, lelki, szellemi, párkapcsolati coach, lélek-, és szellemgyógyász,  aki 2 kislány édesanyjaként, feleségként, háziasszonyként, nőként éli a hétköznapokat, úgy ahogy eltervezte, egyszerűen, ám annál több tapasztalattal.

A gyerekkori álmom az volt, hogy felnőttként egy olyan segítő foglalkozásban teljesedek ki, amiben az előző életek, természetgyógyászat, némi pszichológia összekeveredik egy egésszé. Mindezt kizárólag a gyermekeim születése után szerettem volna felépíteni. Akkor még elképzelhetetlen világnak tűnt.

Így visszatekintve tulajdonképpen megkaptam a lehetőségeket. 15 éve foglalkoztat a spirituális világ. Sorra jártam a tanfolyamokat, ahol a személyes megtapasztalások révén tanultam a legtöbbet. Ahogyan megérkeztek a felismerések az életemben, úgy haladtam előre az önismeret és emberismeret útján. Tanultam energiagyógyászatot, előző életbe való utaztatást, elvégeztem az egészségügyi, természetgyógyászati modulokat és még sok mindent. Ennek ellenére nem találtam a helyemet, úgy éreztem, hogy a teljességhez szükségem van még technikára.

A gyakorlataim közben felismertem, általános probléma, hogy nem működnek sem a párkapcsolatok, sem a házasságok, ráadásul az embereknek nagyon kevés az önbizalmuk, és sok esetben boldogtalanok. Az én értékrendemben elsők a gyerekek, akik számára a legfontosabb, hogy felnövekvésük stabil érzelmi környezetben történjen, ami csak akkor lehetséges, ha a szülők kiegyensúlyozottak és képesek egymással szót érteni, mindehhez szükségszerű a helyes önismeret. Így kerültem a lelki, szellemi, párkapcsolati tanácsadó képzésre.

Megkaptam a hiányzó diagnosztikai módszereket, és a tanácsadó folyamathoz szükséges anyagokat. Így vált egésszé a szükséges háttér ahhoz, hogy eredményes változásokat tudjak eredményezni mások életében és megkezdtem működésemet a segítő szakmában.