Önismeret

Miért nincs önbizalmunk?

Mindannyian más személyiséggel rendelkezünk. Kismillió hatás tett minket olyanná, amilyenek jelen állapotunkban vagyunk. Van, akinek önbizalma az egeket veri és olyanok is akadnak, akik napi szinten megdolgoznak azért, hogy úgy tűnjön, mintha lenne, és tagadhatatlanul vannak azok, akik kimondják, vajmi kevés önbizalommal rendelkeznek.

Mi a háromféle ember között a különbség? A látszat.

Miért gondoljuk, hogy nincs önbizalmunk? Mi az akadálya annak, hogy adott helyzetben legyen elég önbizalmunk?

Elvárás, megfelelési kényszer. Elvárásaink vannak magunkkal szemben…ha ez felmerül, valószínűleg egy külső nyomásnak szeretnénk megfelelni: az anyánknak, apánknak, férjünknek, barátnőnek. Önmagunk számára az a fontos, hogy rész vegyünk a jelenben és jól érezzük magunkat, azt mondjuk ki, amit gondolunk és érzünk, úgy, ahogyan képesek vagyunk megfogalmazni. Hajszállal választódik el a megfelelési kényszer attól, hogy szeretnék valami jót létrehozni, a különbség a frusztrációban és felkészülésben van. Ha felkészülünk egy vizsgára, előadásra, termékértékesítésre, az azt jelenti, hogy az előkészületekben létrehoztunk egy olyan produktumot, amivel elégedettek vagyunk, kedves a szívünknek.

Maximalizmus. Soha nem vagyunk elég jók, örökké a hibákat keressük. Itt is kardélen táncolunk. Nem mindegy, hogy egy hibából tanulunk, és kiolvassuk, hogy mit csináljunk legközelebb másként, vagy önsajnálatba belemerülve ostorozzuk magunkat, hogy ez nem elég jó, ez még így nem mehet ki a nagyvilágba. Hibáink a legnagyobb tanítóink. A maximalizmus megakadályozza a továbblépést, mert újra és újra ugyanabban a folyamatban maradunk, ami viszi az időt, energiát és egyfajta mániává duzzad. Nem szabad összekeverni az egészséges legjobbat és legesztétikusabbat akarom megcsinálni érzéssel.  

Feladás. Megjelenik a „nem vagyok elég jó”, „a termékem nem elég jó” érzés, és ahelyett, hogy megkeresnénk a hibát, ami zavar elengedjük, feladjuk idő előtt.  

Kalibráció. Miért kellene mérlegre tenni a másik ember önmagunkkal szemben? Ha okosat mond, tanulok tőle, ha én mondok okosat ő tanul tőlem. Ha nekem az a fontos, hogy én kerüljek ki minden helyzetből jobbként, úgy nincs lehetőségem fejlődni, hisz csak azzal foglalkozom, hogy önmagamnak bizonygatom, jó vagyok, ha bizonygatni kell, akkor egyáltalán nem érzem jónak magamat, tehát az önismeret fejlesztése a megoldás. Ha azt látjuk, hogy más külsőségben jobb, mint mi, akkor kalibrálunk, ha felállítjuk a mérleget, az azt jelenti, saját magunkat nem tudjuk elhelyezni, azaz nem ismerjük önmagunkat. A valós önbizalom nem más, mint helyes önismeret. (részletesen az „Önbizalom erősítése helyes önismerettel” című cikkemben).

Önmegbocsátás hiánya. Nem vagyunk tökéletesek. El kell fogadnunk, hogy tévedhetünk. Ostorozás helyett tanuljunk a helyzetből és tudatosítanunk kell magunkban, hogy ok, ezt itt elrontottam, de megbocsátok magamnak. Az elengedésnek és továbblépésnek ez az alapfeltétele.

A KISÖRDÖG. Utoljára hagytam, de ez az egyik legfontosabb. Az önbizalom megtörésében van egy indító gondolat. Ez egy mondat, a MONDAT, ami energetikailag éket üt az aurádban, aminek az a következménye, hogy ez az egy mondat kihúzza a lábad alól a talajt, ha nem vagy elég figyelmes. Gyakorlata: Eszembe jut, hogy megakadtam a versben, előadásban, majd önostorozásba kezdek, hibákat kutatok, szégyellem magamat, okolom magamat, majd megérkezik a csorda, azok az elmúlt események, amikben hibáztam, ekkor jön a teljes trauma, miszerint, csak rosszat gyártok, micsoda idióta vagyok. Ez egy önmagát rontó folyamat, aminek az első pillanatát kell elcsípni. Tudatosan kell fellépni és kidolgozni saját magunk számára a leghatékonyabb eljárást. Ha ez nem megy, akkor utána kell nézni, milyen technikák léteznek.  Meditációkon egy coach technikát alkalmazok, amikor zsákot képzelnek el maguk elé a résztvevők, és beleteszik a szükségtelen dolgokat. A módszert bátran lehet alkalmazni. Ezt követően tudatosítani kell, hogy megbocsátok magamnak, kiteszem a gondolatot, azt a blokkoló energiát, ami akadályoz és megyek tovább.

Egy érdekes gondolatot szeretnék veletek megosztani zárásként. Érzékelni a másik ember auráját, energiáját egy nagyon érdekes dolog. Amikor a fizikai fülemmel hallgatom a szavakat és fizikai szememmel látom a viselkedést és testtartást, teljesen más vetül ki az emberből, mint amikor megpillantom intuitív módon. Ilyenkor átjön a szavak mögötti fájdalom, a múlt és jelen, a viselkedés mögött húzódó megannyi blokk, ilyenkor rájövök, hogy mindannyian egyformák vagyunk, csak a vetítés más.